EZÉRT SZERETI IOLA A MINI ELECTRIC-JÉT.

Iola anya, a divatvilágban tevékenykedő pénzügyi guru, egyszersmind lelkes korcsolyázó. A legfontosabb számára az, hogy kifejezésre juttassa egyéniségét és különleges stílusérzékét. Így hát akkor, amikor eljött az autóválasztás ideje, a MINI Electric mellett tette le a garast. Legyen szó a parkba tett kiruccanásról, egy kis korcsolyázásról, netán egy kis pihentető vezetésről valahol Dél-Yorkshire-ban, ahol él, mindig megelégedettséggel nyugtázza, hogy jól döntött. El is mondta nekünk, hogy miért szereti annyira a MINI Electric-et.
MINI elektromobilitás – Iola – mini büszkeség MINI elektromobilitás – Iola – mini büszkeség

„A MINI tulajdonosok mindig nagyon büszkén feszítenek az autójukban.”

„Mindig is szerettem a MINI-t. Láttam, hogy a MINI tulajdonosok mennyire büszkén feszítenek az autójukban. A sokféle testreszabási lehetőség már csak hab volt a tortán. Mivel semmiképp nem szeretnék beleszürkülni a tömegbe, a MINI Electric eszményi választás a számomra.

MINI Electric-emet csupa feketében rendeltem meg – leszámítva a tükröket, mert azokat sárgára fényezve kértem. A felnik, az ajtókilincsek és az első lámpakeretek egytől-egyig feketék. Az ablakok pedig sötétítettek. A motorháztetőn lévő kopoltyú is fekete. Imádom, ahogy kinéz: tudom, hogy nincs még egy MINI Electric, amelyik pont így fest. Vagyis abszolút egyedi! Amikor az autóm megérkezett a márkakereskedésbe, az értékesítői csapat annyira le volt nyűgözve, hogy hasonló, tiszta fekete bemutatóautókat rendelt be.

De nemcsak azokért a részleteiért szeretem a MINI Electric-emet, amelyek rögtön feltűnnek. Pompás részleteknek tartom például a megvilágított küszöböket, valamint a tükrökbe rejtett kilépőfényeket, amelyek kiszálláskor grafikát vetítenek a talajra.”

„Csak dicsérhető vezetési élmény.”

„Sűrűn megfordulok a yorkshire-i városokban és persze vidéken is, a MINI Electric pedig ugyanolyan tökéletesen helytáll mindenütt. Az elektromos nyomatéknak köszönhetően az autó tényleg nagyot lép, amikor az ember mélyebbre nyomja a gázpedált. Amúgy MINI Electric ideális méretű mind a városi, mind az országúti közlekedéshez, hiszen sem túl nagy, sem túl kicsi. Mindemellett végtelenül kezes. Ami tehát a vezetési élményt illeti, csak jót mondhatok róla.

Az elektromos autózásban számomra az egyik legjobb dolog a regeneratív fékezés, vagyis a járműnek az a képessége, hogy visszatáplálja a mozgási energiát az akkumulátorba, amikor leveszem a lábamat a gázpedálról. Tehát egy kicsit máshogy vezetek, mint korábban, de ezt könnyű megszokni. Az ember valamiképpen tudatosabbá válik abban a tekintetben, hogy miként használja fel az energiát, és ez szerintem nagyszerű dolog. Igazság szerint mindenkinek oda kéne figyelnie a fogyasztásra – a MINI Electric pedig hathatós segítséget nyújt ehhez.”

MINI elektromobilitás történetek – Iola – pozitív töltetű vezetés MINI elektromobilitás történetek – Iola – pozitív töltetű vezetés

„Mi tagadás, nem töltök minden éjszaka– inkább csak akkor, ha muszáj.”

„Bár a MINI Electric még csak az első elektromos autóm, sohasem fájt a fejem a töltés miatt. Egyszerűen csak kíváncsi voltam arra, hogy miként megy ez. A kérdéseim nem voltak túl bonyolultak: Milyen gyakran kell töltenem? Mennyire egyszerű ez? Hol tölthetek? Mennyi ideig tart a folyamat? Viszont, ahogy már említettem, soha nem volt semmi gond.

A legtöbbször az otthoni Pod Point wallbox készülékkel töltök, viszont minden további nélkül elmegyek messzebbre is. A MINI Electric okostelefonos alkalmazás pedig tényleg csak tovább egyszerűsít a dolgokon. Amikor otthon vagyok, az appon keresztül beállítom, hogy a nap mely időszakaiban töltődjön az autóm. Látom, hogy mennyibe kerül majd a töltés, valamint azt is, hogy az adott pillanatban mekkora az autó hatótávja. Jártamban-keltemben pedig az alkalmazással játszi könnyedséggel találom meg a töltőállomásokat.

Mi tagadás, nem töltök minden éjszaka; inkább csak akkor, ha muszáj. Sokan meglepődnének, ha látnák: a megtett utak többsége olyan rövid, hogy aligha van szükség hozzájuk csurig töltött akkumulátorra. A hatótáv és a töltés miatt aggódóknak pedig csak ennyit mondanék: elindulás előtt tervezd meg az utazásaidat, majd, mikor már úton vagy, használd a Green menetmódok valamelyikét. A hatótáv szempontjából az is előnyös, ha nem viszel magaddal felesleges holmikat. Mindemellett csak annyira töltsd fel az akkumulátort, amennyire szükséges.

Amikor elugrok a szupermarketbe, előfordul, hogy 15 percre rádugom az autót a töltőre. Ha pedig vacsorázni megyek, az étterem környékén egy lassúbb töltőt választok, hogy nyerjek pár mérföldet. Egyébként is: ha út közben soha nem fogy el teljesen a tankból a benzin, akkor miért lenne ez másként a töltéssel? Manapság már mindenütt ott vannak a töltők.

Nem szólva arról, hogy a fenntartási költségek is fantasztikusan alacsonyak. Ez utóbbi is éppen eléggé nyomós érv volt amellett, hogy elektromos autóra váltsak. Nem kell fizetnem bizonyos adókat, csekély a biztosítási díj, valamint messze nem kerül annyiba a töltés, mint benzint vagy gázolajat tankolni. Az állami támogatásokról sem szabad megfeledkezni. Nincs dugódíj, ráadásul sok helyen a parkolásért sem kell fizetni, ha közben töltődik az autó.

Azt kell mondjam, a MINI Electric tökéletesen idomul a mindennapjaimhoz. Mondjuk, nincs is nagyon más választása. Mindennap munkába megyek, gyerekülést teszek a hátsó ülésre, bedobom a korcsolyámat a csomagtartóba, ha pedig nagyobb dolgokat kell vinni az autóval, csak elfektetem a hátsó üléstámlákat. Ahhoz képest, hogy ez kompakt városi autó, meglepően tágas. Tényleg kiérdemli a „rugalmas” jelzőt.”

„Soha nem vagyok helyszűkében”

"Méretét tekintve a MINI Electric pont jó nekem. Amellett, hogy chai-forgalmazással foglalkozom, fotózom is, márpedig ez utóbbihoz sok kelléket kell magammal vinnem. Így például tokokat, állványokat és akkumulátorokat – és láss csodát, mind bőven elfér a csomagtérben. Annak köszönhetően, hogy hátsó üléstámlák lehajthatók, még soha nem voltam helyszűkében.

Vagy egy Ziggy nevű kis testű kutyám is, aki hozzám hasonlóan imádja az autót. Főleg az jön be neki, hogy nincs motorzaj. Talán ezért is olyan nyugodt út közben. Nem mellékesen pedig bőséges tér áll rendelkezésére. Ugyan Ziggy kicsi, viszont egy közepes termetű kutyus is ugyanolyan vidáman elférne, mint ő.

Ha tehát az elektromos autóra váltást forgatod a fejedben, azt mondom, ne habozz! A MINI Electric volánja mögött sokkal jobban érzem magam, mint egy benzines vagy dízel járműben. Azt hiszem, ha az emberek több ismerettel rendelkeznének az elektromos autókról – gondolok itt a töltésre, a költségekre és a hatótávra –, szívesebben belemennének az átállásba.

Jól tudom, hogy sokakat kellemetlen érzés fog el a töltés kapcsán, viszont ma már úgyszólván mindenütt ott vannak az energiavételezési pontok. Nem beszélve arról, hogy a már ma is rendelkezésre álló alkalmazások, valamint technikai megoldások a korábbiaknál sokkal egyszerűbb útvonal-összeállítást tesznek lehetővé. Egy szó, mint száz: tényleg gyerekjáték az élet egy olyan autóval, mint a MINI Electric."

MINI elektromobilitás történetek – Iola – térkínálat MINI elektromobilitás történetek – Iola – térkínálat