ANNA GOLDHOFER

MÉRHETŐK A SIKEREINK.”

Anna Goldhofer a körkörös gazdaság beszállítói lánc fenntarthatósági szakértője elmagyarázza, számára miért olyan fontos a klímavédelemben való aktív részvétel, hogy munkája mellett magánéletét is ennek szenteli.

MINI Fenntarthatóság – Anna Goldhofer – a körkörös gazdaság ellátási lánc felelőse MINI Fenntarthatóság – Anna Goldhofer – a körkörös gazdaság ellátási lánc felelőse

Anna Goldhofer, Ön a BMW Group berkein belül (és azon kívül is) jól ismert személyiség, mivel úgymond Ön a számos BMW modellben megtalálható újrahasznosítható lábszőnyegek „szülőanyja”. Ezzel egy időben a klímavédelem mellett is elkötelezett. Hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két világ?

Anna Goldhofer: Egész egyszerűen: ez a lábszőnyeg hamarosan legalább 3,5 millió vagy még több járműben jelenik majd meg. Ez rengeteg anyag, amit végül nem kell majd elégetni – és már a kezdetekkor, előállításuk is jóval kevesebb CO2 kibocsátásával jár. Ennek hatalmas kihatása van. Számos általunk használt alkatrész még mindig különböző anyagokból készül. Össze vannak ragasztva vagy hegesztve, így szétválaszthatatlanok – elégetésük az egyetlen lehetőség. A fejlesztés során ezen fogunk változtatni. Elvégre az újrahasznosítható anyagokból készülő elemek jelentik egy működő körkörös gazdaság alapját. Új szöveteket tesztelünk, például újrahasznosítható poliésztert és növényi alapú bőrt. Kiszámítjuk a CO2-lábnyomokat is, hogy megtaláljuk a járandó utat. Minden apró újrahasznosítható alkatrésznek külön hatása van. Jelenleg a tudásomat arra hasznosítom, hogy a vállalatunk beszállítói láncát még fenntarthatóbbá tegyem. Célom, hogy kézzelfogható módon járuljak hozzá a Párizsi Klímaegyezmény 1,5 fokos célja eléréséhez. A klímakrízis megállításán akarok dolgozni. Egy a BMW Grouphoz hasonló nagyvállalatban megvan a módom és lehetőségem arra, hogy fontos eredményt érhessek el. Minden apróság kihatással van a környezetre. A BMW Group egyben nagyon befolyásos is az iparágában, emellett hangadó a külvilágban is. Megindíthatjuk és előremozdíthatjuk ezt a változást.

Eközben tudását a beszerzés és az ellátási lánc területén is lenyűgöző módon kamatoztatja. Ennek mi az oka?

Anna Goldhofer: Egy másik nézőpontból akartam részt venni a körkörös gazdaságban, bővíteni szeretném a tudásomat. Az egyik legnagyobb ráhatásunk – egyben kihatásunk – van a beszerzésre. A fejlesztés és a beszerzés egyik alapvető feladata a partnereinkkel és beszállítóinkkal közösen az, hogy előremozdítsuk a CO2-csökkentési célokat, a másodlagos anyagok arányát és ezáltal a körkörös gazdaságot. A beszerzés kulcsfontosságú szerepet tölt be a folyamatban - például a fenntarthatósági célok beépítésével az odaítélési döntésekbe és az átláthatósággal az egész ellátási láncban. A beszerzési lánc fenntarthatósága tekintetében az egyik fő cél a másodlagos nyersanyagok arányának növelése. Ez kritikus a CO2 csökkentésének és általa a klímacéljainknak elérésében. A megfelelő minőségű és mennyiségű másodlagos anyagok piaca ma még kezelhető. Ezért olyan fontos hozzájárulnunk annak növeléséhez a kereslet növelése által, ezzel előmozdítva a működő körkörös gazdaságot ügyét. Egy körkörös gazdaság egyik alapelve a zárt körforgások gazdasági rendszere, a nyersanyagok, az alkatrészek és a termékek értékvesztésének lehető legnagyobb mértékű csökkentéséről, a megújuló energiaforrások használatáról és az átfogó szisztematikus gondolkodás megvalósításáról való gondoskodás. Az ipar csak akkor lesz képes ellátni a másodlagos anyagok iránti igényt, hogyha mindenki ezen alapelvek mentén végzi a munkáját. A körkörös gazdaság ezért hozzájárul a korlátozottan rendelkezésre álló források felelős felhasználásához, de egyben kulcsszerepet játszik a karbonmentességben és a párizsi klímacélok elérésében is.

Képzeljük el, hogy Ön egy liftben utazik a BMW AG igazgatótanácsának elnökével, Oliver Zipse-vel. Projektekről és célokról kezdenek beszélgetni, ő pedig megkérdi: „Miben segíthetek? Mit szeretne?” Mi lenne az Ön válasza?

Anna Goldhofer: Az, hogy amikor a klímavédelemről van szó, a BMW Groupnak sokkal merészebbnek kell lennie, belső és politikai körökben egyaránt. Ő és az egész igazgatótanács képes ezt előremozdítani, például a körkörös gazdaságra vonatkozó még pontosabb célok kijelölésével és az ehhez kapcsolódó projektek pénzügyi támogatásával. Azt is örömmel látnám, ha a BMW Group a politikai befolyását a klímasemlegesség hangsúlyozására fordítaná, munkáját pedig még jobban összehangolná az ENSZ Klímacéljaival.

MINI Fenntarthatóság – Anna Goldhofer – a CO2 csökkentésének előmozdítása MINI Fenntarthatóság – Anna Goldhofer – a CO2 csökkentésének előmozdítása