A sütik általunk történő használatának kezelése átmenetileg offline. Ezért lehet, hogy bizonyos sütihasználat engedélyezését igénylő funkciók hiányozni fognak.
ELLÁTÁSI LÁNC
EMBERI JOGOK ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐÍRÁSOK.

A vállalaton, az ellátási láncon és az össztársadalmon belüli szociális fenntarthatóság ügyét a BMW Group kiemelten kezeli. Évek óta a fő törekvéseink között szerepel az, hogy a járműveink előállítását szolgáló ellátási láncon belül maradéktalanul érvényesüljenek az emberi jogok, illetve a hatályos környezetvédelmi előírások. E tekintetben az együttműködés erejében bízunk, hiszen csak közösen vagyunk képesek hatékonyan fellépni a láncban felmerülő kockázatok ellen.
A cél érdekében intézkedési listát állítottunk össze, egymásra épülő képzési kurzusokat indítunk, szerződéses megállapodásokat kötünk, tanúsítványokat állítunk ki, az eredményességről pedig kérdőívek és auditok segítségével győződünk meg. A rendszeres kockázatelemzések segítségével meghatározzuk, hogy milyen konkrét intézkedések meghozatalára van szükség. Ily módon azonosíthatjuk azon nyersanyagok körét, amelyeknek beszerzése, valamint feldolgozása során (esetlegesen negatív következményekkel járó) kockázatok merülhetnek fel úgy az emberi jogok és egészség, mint a környezet tekintetében.